program


BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR

BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR

Zenei karikatúra, játékos versenymű, ünnepélyes operanyitány és meglepően komor szimfónia – Mozart és Haydn változatos színeivel tér vissza a Fesztiválzenekar élére a 2024-ben Kossuth-díjjal kitüntetett Takács-Nagy Gábor.  Læs mere

Dato



A karmester a szerzők specialistájaként a kreatív kockázatvállalásban hisz, így előadásai mindig frissek és eredetiek. 

A koncert első felében a gúnyé és a jókedvé lesz a főszerep – meg persze Alexander Sitkovetsky  játékáé. Mozart Zenei tréfája a Kis éji zenével egy időben keletkezett paródia, amelyben Mozart széttrollkodta a korabeli amatőr zeneszerzőket és előadókat. Haydn A-dúr hegedűversenye az Esterházy-zenekar alig 20 éves hegedűs sztárjának készült, egyfajta békejobbként, hogy az újdonsült kollégák ne a riválist, hanem a barátot lássák egymásban. A szünet után egy a szerző halála előtt néhány hónappal befejezett Mozart-opera nyitánya hangzik el, majd Haydn egyik londoni szimfóniája szólal meg, amellyel valószínűleg elhunyt pályatársa előtt tisztelgett. Haydn és Mozart 
folyamatosan figyelemmel kísérte egymás alkotásait, és egymás hatása mindkettőjük műveiben fellelhető. Időnként pedig összekacsint a két nagy „világítótorony” a zenei világ szürkeségei fölött. 

Alexander Sitkovetsky - hegedű
vezényel: Takács-Nagy Gábor


MŰSOR:

Mozart: Ein musikalischer Spaß
Haydn: A-dúr hegedűverseny No. 5
Mozart: Titus - nyitány
Haydn: B-dúr Szimfónia, No. 98

PÅ PLAKATEN


2025 június 25-én a világhírű vokális együttes Budapestre érkezik, hogy az MVM Dome színpadán egy felejthetetlen koncerttel örvendeztesse meg rajongóit.…

A 3 TENOR - Gulácsi Tamás, Horváth Viktor és Tar Dániel, a Móricz Zsigmond Színház színművészeinek nyári koncertje a Rózsakert…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.