Theatre

1543 program


Leszállás Párizsban Boeing Boeing vígjáték két felvonásban

Művelődési Központ és Könnyű László Könyvtár

Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing (Leszállás Párizsban).

A Kockásfülű nyúl
A születésnap

Boribon autózik-bábjáték

Borbáth Rendezvényszervezés

Boribon szeretné, ha Annipanni mesélne neki új mesekönyvéből, de rengeteg a tennivaló, Annipanni nem ér rá. Ráadásul még alma sincsen otthon, amiből finom almáspitét lehetne sütni, így Boribon almáért indul kis piros autójával.



ADVENTI CSODAVÁRÓ KÉSZÜLŐDÉS
Programunkkal a karácsony előtti rohanós készülődésbe szeretnénk egy nyugalmas délutánt csenni, amikor igazából elkezdhetünk átszellemülni, hogy az advent valódi ünnepvárás legyen.

LIAison - Pokorny Lia koncert-estje

Balatonfüred Kongresszusi Központ

A műsor a boldog szerelmet és az egymásra találást hivatott bemutatni, az ifjú pár végül összeköti életét, és boldogan élnek míg meg nem halnak, ahogy a népmesék is végződnek.

Törés/vonalak: A japán eredetű szó, a kintsugi a tökéletlenségben rejlő szépséget jelenti meg, amelynek fő ismérvei az asszimmetria, a hiányosság, valamint az egyszerűség dicsérete.

Isten pénze

RaM-ArT Színház

A kaktusz virága (Déryné bérlet 2025. ősz 3. ea) Sold out
13 Event

A kaktusz virága (Déryné bérlet 2025. ősz 3. ea)

KMO Művelődési Központ és Könyvtár

Jean-Pierre Grédy & Pierre Barillet: A kaktusz virága
vígjáték
Körúti Színház

KICSI GESZTENYE KLUB: FEHÉR KARÁCSONY

Babits Mihály Kulturális Központ

Karácsonyi hangulatban a Kicsi Gesztenye Klub. Csodás ünnepi hangulat, gazdag látványvilág vár az előadáson.

OPERETT két felvonásban.

The Wind gate

National Dance Theatre Budapest

“… for they were at hand, yet unreacheable, present, yet ungraspable …”
(Krasznahorkai László)

Manócska - Mikulás és a hamis manók

Klauzál Gábor Művelődési Központ

interaktív mesejáték

A Görbetükör Színi Társulat előadása

Gulliver - Diótörő

Klauzál Gábor Művelődési Központ

mesebalett élő zenekarral

A Spirit Dance Company előadása

Why is the 400-year-old story of Romeo and Juliette, the world’s best known romantic tragedy, still so relevant today? Because love is eternal, the rebelliousness of youth persists, and the world is still filled with inexplicable contraditions.

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Bánfalvy Stúdió - Pécs

Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Bánfalvy Stúdió - Gyula

Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.

Olympia

Thália Színház

Plata-Ettingen hercegné, lánynevén Eugénia hercegnő és lánya, Olympia egy osztrák fürdőhelyen nyaralnak. Lakik a szállodában egy Kovács nevű délceg magyar huszárkapitány. Eugénia rajong Kovácsért, akivel együtt kártyázik és aki még a gőgös Olympia lábát is megremegteti. Lina grófnő soha nem emésztette meg, hogy anno nem ő lett Plata-Ettingen hercegné, irigységében elterjeszti a pletykát, hogy Olympia rangon alul, egy közönséges huszárkapitánnyal flörtöl. Eugénia tudja, ha ennek híre megy, kitör a botrány. Egész Bécs azt lesi, hogy hibát kövessenek el. “Nem egy Lina van, hanem ezer. Egész Bécs egy nagy Lina.” Kötelezi a lányát, hogy “végezze ki” kegyetlenül Kovácsot.

Olympia választás elé kerül: szerelem, spontán érzelmek vagy kötelesség, kiszámítható élet. Mivel nem a maga ura, ki van szolgáltatva társadalmi rangjának, családi állapotának, a szabadság helyett a kalitkát választja…

Az erdő kis lakói izgatottan várják a Mikulást. Igaz, hogy csak az embergyerekeknek hoz ajándékot? Vagy a kíváncsi állatkák is kapnak valamit? Sok-sok játék, kaland, móka, s végül hoppon marad a ravaszdi róka! A történet végén megérkezik az igazi Mikulás is.

A Kulcsár Noémi Tellabor társulat tagjai egy varázslatos világba kalauzolják kis nézőiket. A Mikulás épp úton van, hogy minden jó gyermeknek csokoládét és kis játékokat ajándékozzon. De aztán igen nagy slamasztikába keveredik: defektet kap a szánja! Lesz vajon, aki segíthet rajta?

Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.

Krampusz Karácsonya

Balatonfüred Kongresszusi Központ

Az 1909-ben íródott LILIOM avagy egy csirkefogó élete és halála zsigerből elragadja a nézőket. Egy kis szobalány és egy körhintás legény közötti erőteljes és kaotikus szerelem történetét meséli el. Nyomorúság, nyers érzések, törékenység. A szereplők felelősséget vállalnak sorsukért, és bezárkóznak kudarcaikba, mintha százszor megtennék ugyanazt az utat anélkül, hogy változtatnának rajta.

Nevetni kell, Ennyi az egész!

Köfém Művelődési Központ

kabaré két részben

Nicsak, ki lakik itt?!

Balaton Színház

Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.

25/26 Bűntény a Kecskeszigeten T. Pataki

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

RAMAZURI, the dazzling show will make you laugh, will cheer and charge you up. It is a remarkable and grandiose dance-circus cavalcade dubbed with live music and acrobatic elements that tune up the witty and joyful choreographies.

A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás levetkőzni – lelkileg és szó szerint is.

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.