Theatre

1542 program


1948 - csomag nélkül / 1948 - ohne Gepäck

Magyarországi Német Színház

"Mert Németországban minden éjszakát végigsírtam, annyira hiányzott innen minden."

 

Audio-séta 14 éves kortól

 

Táncszínházi produkció 2 felvonásban

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és a Szegedi Nemzeti Színház közös színházi nevelési programján eddig csak középiskolai osztályok vettek részt, ezúttal azonban minden érdeklődőt szeretettel várunk. Különös tekintettel ajánljuk leendő és jelenlegi szülőknek, pedagógusoknak, segítő szakembereknek, továbbá mindenkinek, akiket foglalkoztatnak a szenvedélybetegséggel kapcsolatos élethelyzetek.

Játékunkat hetven percben tizenkét éven felülieknek, s felnőtteknek ajánljuk.

Az előadást szabadtéren, a kastély rózsakertjében tartjuk!

BABASZÍNHÁZ: A NAP ÉS A HOLD MESÉI

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Afrikai mese – a Színes Falu bábcsoport babaszínházi előadása

Megalkuvást nem ismerő, őrülten mulatságos betekintés a színház mélyére, ahol a siker és a túlélésért folytatott küzdelem kéz a kézben járnak.

Hédi, Abigél és Bori barátnők. Évtizedekkel ezelőtt évfolyamtársak voltak az egyetemen, azóta sok minden történt velük, de barátságuk töretlen. Havonta könyvklubot tartanak, most éppen a Bovaryné a téma. A regényhez való viszonyukat erősen befolyásolja aktuális élethelyzetük: Hédi egy csúnya válás után próbálja összeszedni magát, Abigél képtelen az elköteleződésre, Bori házassága viszont tökéletes. Legalábbis annak tűnik, amíg fel nem bukkan Andris, a volt csoporttárs, és felkavarja az állóvizet. Régi sérelmek, elszalasztott lehetőségek, félreértések, vágyak és indulatok kavarognak. Közben eltűnik egy kulcs, születik egy gyerek, kiszakad egy vallomás. Mihez kell nagyobb bátorság? Nemet vagy igent mondani a szerelemre?

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Ajka, Nagy László Városi Művelődési Központ

Vígjáték két részben

Márfi Márk: Lassan | NYÁRI SZÍNHÁZ - Barabás Villa Sold out
13 Event

Anya és fia. Egy halogatott, fontos beszélgetés. Egy színdarab. Az élet. A halál.

Jövőre Veled ugyanitt!

Püspökladány, Dorogi Márton Városi Művelődési Központ

Bernard Slade: Jövőre Veled ugyanitt
A Pesti Művész Színház vígjátéka

MESEAUTÓ - Retro Vígjáték

Molnár Ferenc Színműhely

Száll a kakukk fészkére

Csiky Gergely Színház

dráma

Alul semmi

Móricz Zsigmond Színház

Csupaszív, szellemes történet, magával ragadó dallamok, igazi slágerek..

Varázsszekrény - Babaszínház

Vörösmarty Művelődési Ház

Az első babaszínház nagy sikere után itt a második előadás.

Fedezzétek fel mit rejt a varázsszekrény!

Batyu Színház: JANCSI ÉS JULISKA

Újpesti Kulturális Központ nonprofit Kft.

bábjáték a testvéri szeretetről

Babaszínház - Kezeslábas

Wekerlei Kultúrház

KEZESLÁBAS - Babaszínház
A Kezeslábas Társulat babaszínházi élőszereplős előadása.

Vacok

Budaörsi Latinovits Színház

A babaszínház pár hónapos és három éves kor közötti gyerekeknek szól, akik a szüleikkel nézik meg a körülbelül ötven perces előadást, ami két részből áll: egy húsz-huszonöt perces produkcióból, amit színészek játszanak, és ami kifejezetten ennek a korosztálynak a fejlődési sajátosságait figyelembe véve lett kialakítva A második huszonöt percben a nézők megismerkedhetnek a színészekkel, az előadásban használt kellékekkel, bejárhatják vagy bekúszhatják a teret.

Esőember Sold out
13 Event

Esőember

Győri Nemzeti Színház

Egy színpadi előadás, amelyet hatalmas sikereket megélt film hívott életre. Az Esőember a szeretet felé vezető útról szól, arról a felszabadulásról, amit a materialitás levetkőzése jelent.

RETRÓ KABARÉ - (VACSORASZÍNHÁZ)

Molnár Ferenc Színműhely

What do people really want? The answer is difficult, since we are constantly searching for a way out of a perfect world, the way back to Eden after our exile. The Eve & Adam performance addresses this universal question through the language of movement and the artistic representation of two young choreographers.

Ments meg, szerelem!

Vidám Színpad

musicalvígjáték magyar slágerekkel

Szenvedélyes vígjáték két részben

The Eternal Don Juan Musical scenes around a theme Sold out
13 Event

What would Don Juan do if he lived among us today? Would he charm us once again and wrap us around his little finger, or would his magic fail him, leaving even the Stone Guest untouched.

Lili bárónő

Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem

Gróf Illésházy László eladja adósságát vagyis ősi birtokát az iparos, bárói címét pénzért szerzett Malomszeginek, aki lányával, Lilivel, illetve annak vőlegényjelöltjével, Frédivel költözik a házba.

Liliom

Budaörsi Latinovits Színház

Liliom, a „szerethető csirkefogó”. Liliom, a „külvárosi hintáslegény”. Liliom, a „kallódó életművész”. A „proletár”. Az „áldozat”. Az „asszonyverő”... Molnár Ferenc talán legjobb színdarabja számtalan értelmezésben került már bemutatásra. Kovalik Balázs rendezése most darabokra szedi és új formában rakja össze a jól ismert történetet. Az építőkockákból egy „művész” (színész) ellentmondásos életpályája rajzolódik ki, egy művészé, akinek az ő szeretett Julija hiába kínálja fel a normális élet lehetőségét. Az út a reménytől a kitaszítottságon keresztül a kétségbeesett halálig vezet, sőt – ironikus módon –, még azon is túl.

Bits and Pieces is a collection of short dance works - solos, duos, trios - created by the American Joe Alegado with contributions from the guest dancers themselves. All creations are being constructed with the intention of bringing focus to the relationship between the creative output of the last 52 years, to the primary tools used as inspiration throughout that period of time - the hand gesture.

Karl Wittlinger Ismeri a Tejutat? című drámája a hazatérésről szól. Arról a hazatérésről, amelyre mindannyian vágyunk: vissza az utolsó boldog, békés állapotba. Főszereplője is ezt keresi, ezen úton követjük végig, de ahhoz, hogy megtalálja, el kell veszítenie mindent.

Kodzsugukila, a boszorkány

Kikötő Ifjúsági Központ

Kodzsugukila, a boszorkány – zenés bábelőadás

Danny Bain előadásában Dzséli, a zenész és varázsló repít bennünket Afrikába, annak is a legkülönlegesebb szegletébe: saját kunyhójába.

Hab a tortán! - HOLNAP CSILLAGNAP

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Pagony - Füge Produkció
Színházi előadás gyerekeknek és felnőtteknek
Vannak a hétköznapok. Vannak az ünnepnapok. És vannak a csillagnapok.

A szomjas troll

Budapest Bábszínház

6+
55 perc szünet nélkül
Bemutató: 2024.08.31.

Kiss Dorina - Németh Erik: Kutyabaj

Új Alkotóműhely Egyesület

Korcstárs bábjáték a gyászról és az újrakezdésről

Szuvidált szenvedélyek

Belvárosi Színház

Jönnek a sznob fésűkagylójukkal, egyenek inkább császárhúst!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.