program


Méhek meséje • Pataky Klári Társulat

Méhek meséje • Pataky Klári Társulat

A Méhek meséje című összművészeti előadás egy interaktív utazásra hív! Réteken és erdőkön át, mocsarakon és sivatagokon keresztül vezetik a méhek az előadás apró nézőit. Ezáltal a gyerekek nem csak nézői, hanem résztvevői és alakítói is lehetnek a történetnek, amely a méhek megmentéséről szól.  Læs mere

Dato




Az előadás a korunkat alapvetően meghatározó természet-, illetve környezetvédelemre és annak fontosságára reagál. Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt darab középpontba helyezi a veszélyben lévő, és megvédendő természetet, az állatok, a növények fontosságának hangsúlyozásával, és igyekszik rámutatni arra a globális rendszerre, hogy minden élő függ a másiktól, egyik nem létezik a másik nélkül.

Az előadás a Méhkirálynő című népmeséből kiindulva, illetőleg annak a jelenkorba való átemelésével a jövő nemzedékének figyelmét kívánja felhívni a közelgő klímakatasztrófára oly módon, hogy a természet szeretetét hangsúlyozzuk, és nem a pusztítás mértékét.

A darab három táncossal, egy színésszel és egy festővel, - vagyis a különböző művészeti ágak komplex összekapcsolódásával áll össze egy egésszé. 

Az előadást 4 éves kortól  ajánljuk!

 

Előadók: Horváth Bence, Kiss Rebeka, Laza Tímea, Szalontay Tünde

 

Közreműködik: Nagy Viktória

Dramaturg: Balázs Juli

Konzulens: Kántor Katalin

Jelmezterv: Nagy Viktória

Zenei közreműködő: Gergely Atilla

Videó: Lajti Balázs

Koreográfia: Pataky Klári

 

Támogatók: EMMI, Műhely Alapítvány, Sín Kulturális Központ

PÅ PLAKATEN


Három nő és három férfi, ez egy szextett – bár a szerepek meglepően cserélődnek ezen a viharos éjszakán. Eleinte minden…

A halhatatlan Carlo Goldoni hallatlanul vicces komédiáját Nagy Cili rendezi, sok-sok halálosan jó zenével, Bezerédi Zoltán és a szombathelyi társulat…

A világsiker most Budapestre érkezik! Gyerekeknek álomszép kaland, felnőtteknek mélyen megérintő történet – közös családi élmény, amire még évek múlva…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.